2014. július 3., csütörtök

Venus Model look 2014* ~ Part 3

Harmadik nap. A főpróba, a verseny napja.

A mai napon már reggeltől a teremben próbáltuk a vonulásokat. Természetesen egész nap magassarkúban :)
Na igen.. itt szeretném elmondnai, hogy a lányok 80%-a nyafogva hisztizett, hogy hadd vegyük már le a cipőket, mezítláb is tudunk gyakorolni.. Nem értem, modell akarsz lenni.. Majd a Chanel kifutóján is megkéred a koreográfust, hogy mezítláb sétálhass?!
Szóval voltak, akik cipő nélkül gyakoroltak. Én nem közéjük tartoztam. Büszkén sétáltam, hogy azon kevés ember egyike vagyok, aki igazán komolyan veszi ezt a versenyt, és igyekeztem a legjobb formámat hozni, még a próbák során is.

Amikor volt egy kis szünetünk, megkaptuk a ruhákat, amelyekben majd a bemutatón fogunk vonulni. Természetesen nem mi választottuk, így nekem is övet kellett húznom a nadrágomba, különben le esett volna.. Szóval kezdeti nehézségekkel indult a nap, úgy is folytatódott, majd a bemutató órájában még nagyobb izgalom fogott el.
Láttam anyuékat, ahogy jönnek be a terembe. A torkomban dobogott a szívem, hoyg egyszál franciabugyiban sétálgattam a nézők között, a barátomat keresgélve. Természetesen ők megdícsértek milyen szép vagyok és, hoyg mennyire ügyes leszek:)

Így is lett.
Szép sorjában léptünk színpadra, a nyitószámmal kezdtünk. Ebben a számban volt olyan szakasz, amikor a kifutó keskeny részén egyszerre négyen álltunk és sétáltunk el egymás mellett.. az az izgalom, hogy gyerünk Rita ne ess el.....:DDD
A legdurvábbak mégis az öltözések voltak... Volt hátul 2 lány, aki segített nekünk öltözködni, de így is volt, hogy a ruhába beleakadt hajammal kellett 2 emberrel előbb kimennem, mert a többiek még öltöztek.. muszáj volt előzni, nem volt idő a haj, smink megigazítására. Gondoljatok bele, amikor 2abroncsos és alsószoknyás alkalmi és menyasszonyi ruhát kell felvenned másodpercek alatt..

Ezek után a werkfilmet vetítették le, majd jött az eredményhirdetés.
Volt rengeteg különdíj és természetesen a dobogós helyek.
Én a második helyezett lettem a versenyen, amire elég büszke vagyok. Főként a mozgásomnak köszönhettem ezt az eredményt. Nem véletlen..én mindig cipőben próbáltam. Természetesen itt is, mint minden versenyen, a kisugárzásnak is hatalmas szerepe volt. Látták, hoyg úgy mentem fel a színpadra, hogy nyugodt vagyok, én vagyok a legjobb és most ezt bebizonyítom.



 
 










 
 

 


Szóval életem egyik legnagyobb élménye volt ez a három nap! :))
Remélem még sok ehhez hasonló élménynek lehetek részese:)

xoxo Ritcii*